Még a legkisebbek is tudják, hogy az advent Jézus Krisztus születésének előre jelzésére szolgál a karácsony előtti időszakban. Ez azonban csak egy része a törtnetnek. Ismerd hát meg, mi az advent valódi jelentése.

Mi az advent?

Sokak számára okozhat zavart az adventi időszak jelentése. Ebben az időszakban Krisztus születését várjuk, ami természetesen teljesen igaz, de most egy kicsit lejjebb ásunk az advent jelentésében.

Az advent szó a latin adventus szóból származik, ami eljövetelt jelent. Ez egyébként a görög parousia szó fordítása. A 4. és 5. század környékén még nem sok kapcsolat volt az advent és a karácsony között, régen a karácsony előtti 40 napot javarészt böjttel, bűnbánattal és imával töltötték.

A hatodik században azonban a római keresztények összekötötték Krisztus eljövetelét az adventtel. Ám ekkor még nem Krisztus születéséről volt szó, hanem a megváltó második eljöveteléről, mint a világ bírája. Egészen a középkorig tehát az adventi időszakot kifejezetten Krisztus karácsonyi felemelkedéséhez kötötték, nem pedig születéséhez.

Az advent ma

Az adventi időszak négy vasárnapon keresztül tart, egészen karácsonyig. Advent minden évben vasárnapi napon veszi kezdetét, ami mindig november 29-e és december 3-a közé esik, majd december 24-én ér véget.

Bár napjainkban a rengeteg dísz, a fények, a vásárlás, valamint az örömteli, karácsonyi dallamok közepette nehéz észben tartani, de eredetileg az adventi időszak a böjtről és bűnbánatról szól. Érdemes erről is megemlékeznünk ebben az időszakban.

Az adventi koszorú és gyertyák

Az adventi koszorú először Németországban jelent meg, 1839-ben. Egy, a gyermekek missziójában dolgozó evangélikus lelkész készítette el az első koszorút egy szekér kerekéből. Húsz kis piros gyertyát és négy nagy fehér gyertyát helyezett a gyűrűk belsejébe.

A piros gyertyákat hétköznap, a négy fehér gyertyát pedig vasárnap gyújtották meg. Ez a szokás a mai napig él, kissé persze újra gondolva. A koszorút később már örökzöldekből készítették, amely az örök életet szimbolizálja a tél, azaz elmúlás idején.

A koszorú kör formája Isten végtelen szeretetére ás az örök életre emlékeztet bennünket. Az örökzöld koszorúba a négy gyertya az advent 4 vasárnapját hivatott jelezni. Népszerű a magyal és a piros bogyós gyümölcsökkel való díszítés, a piros színük itt a Jézus hozta áldozatra és halálára utal. A díszítéshez manapság persze a legkülönfélébb alapanyagokat is felhasználjuk, de ha igazán hagyománykövető akarsz lenni, akkor maradsz a piros és fehér színeknél.

A fenyőtobozok az új életet szimbolizálják, amelyet Jézus a feltámadásával hoz el. A legtöbb család karácsony előtt mind a négy vasárnapon meggyújt egy-egy gyertyát. A négy gyertya hagyományosan a reményt, a hitet, az örömöt és a békét jelképezi. A hagyományok szerint az első, a második és a negyedik gyertya lila, a harmadik pedig rózsaszínű.

Van, hogy mind a négy gyertya piros, de az is gyakori, hogy az összes kék vagy fehér. Sok háztartásban helyeznek ötödik gyertyát is a koszorú közepére, amit karácsonykor gyújtanak meg, hogy ezzel is Jézus születését ünnepeljék.

A lényeg, hogy az advent egy csodálatos időszak és lényege a várakozás az Úr eljövetelére. Próbálj hát inkább elcsendesedni, a legtöbb időt a szeretteiddel tölteni, hiszen ez a gyönyörű időszak erre ad lehetőséget.