A karácsony egyik legjelentősebb hagyománya a betlehemezés. Azon kívül, hogy ápoljatok a szép szokást, még remek elfoglaltságot is jelent a gyermekek, barátok és a család számára. Ismerd meg, honnan ered a betlehem és talán kedvet kapsz, hogy idén saját készítésű betlehemmel kápráztasd el az ismerősöket.

Honnan erednek a betlehemi játékok?

Betlehem, egy palesztin város, amely Jeruzsálemtől 5 mérföldre, a júdeai helyekben helyezkedik el. Betlehem héberül egyébként a kenyerek házát jelneti. Az evangéliumok szerint Betlehem volt Jézus születésének helyszíne, éppen ezért kapcsolódik a mai napig a karácsonyi hagyományokhoz. A szimbolika tehát egyesíti a betlehemes narratívát Jézus születésének történetével.

A történet szerint Jézus anyja, Mária és férje József az akkor elrendelt népszámlálás miatt Názárteből Betlehembe kellett utaznia. A három napos út alatt a várandós Mária nagyon elfáradt, de a népszámlálás miatti tömeg miatt nem találtak szabad fogadót. Éppen egy istálló mellett haladtak el, amikor Mária érezte, hogy hamarosan megszületik elsőszülött fia.

Behúzódtak az istállóba, az állatok melegen tartották az asszonyt, aki a életet adott a kis Jézusnak. Jászolba fektették a kisdedet, majd 3 napkeleti bölcs érkezett hozzájuk, akik egy csillagot követtek, ami jézushoz vezette őket. A napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirrhát adtak ajándékba az újszülöttnek és együtt örvendeztek a családdal, hogy megszületett Jézus, a megváltó.

A betlehemi játékok tehát jézus születésének történetét mesélik el, remek elfoglaltság lehet saját, családi betlehem megépítése is. Ha megjött a kedved egy kis kreatívkodáshoz, olvasd el az alábbi tippeket, amikkel könnyedén elkészíthetitek saját figuráitokat.

Mesekavicsok

Nagyon praktikus, ráadásul mutatós ötlet a saját betlehemi figurákat különböző méretű, sima felületű kavicsokra festeni. A legjobb választás ehhez az akril festék, mert jól fed és a víz sem oldja. A kavicsok felkutatása már magában is nagy móka, a közös festésről már ne is beszéljünk.

Filc figurák

A filcből készült figurák nagyon mutatósak, ráadásul nagyobb méretben is dolgozhatsz velük. A filc számtalan színben elérhető, olcsó, ráadásul ragaszthatod és varrhatod is az anyagot, tehát igen könnyű vele dolgozni. Tépő zárat is ragaszthatsz a figurák hátuljára, így még könnyebben tudod elhelyezni a szereplőket egy szép háttéren.

Filcből egyébként könnyedén kreálhatsz ujj bábokat is, amivel a gyerekek előadhatják a betlehemi történetet a családnak. A nagyszülők biztosan odalesznek a gyönyörűségtől.

Parafa dugók

Parafa dugók segítségével is elkészítheted a figurákat, hiszen dugók és maradék anyagok minden háztartásban akadnak. Hasznos, ha van kéznél egy ragasztópisztoly, festék és ecset is, amivel megfestheted a figurák arcát és ruháit. Használj fel régi textíliákat is, vagy hasznosíts újra csomagoló papírokat. Igazán cuki figurákat barkácsolgattok együtt.

Nyomtasd papírra

A papírra nyomatott figurák nagyon egyszerűen elkészíthetőek, hiszen csak nyomtatóra és egy erősebb kartonpapírra lesz szükséged. A kisebbek is nagy előszeretettel fogják színezni, festeni és kivágni a figurákat. Ragasz a szereplők hátuljákra hurkapálcikát és akár a kedvenc szobanövényetek földjébe is szúrhatjátok az elkészült műveket.

Égethető gyurma

Ha igazán kreatív vagy, akkor az égethető gyurmát biztosan imádni fogod. Minden hobbiboltban rengeteg színben elérhetőek így cukibbnál cukibb figurákat készíthetsz.Tény, hogy a sógyurma figurák megalkotása igényel némi időt és türelmet, de megéri a befektetést, mert az eredmény garantáltan tartós és elbűvölő lesz.

Végeredményben mindegy, milyen technikával készíted el a közös családi betlehemet, a lényeg, hogy együtt legyetek és élvezzétek a kreatív időt. Ezek a saját készítésű betlehemek remekül mutatnak a fa alatt, igazán kedves karácsonyi hangulatot kölcsönöznek. Ha az időd inkább töltenéd a családdal, rendelj tőlünk karácsonyfát és élvezd a műfenyő nyújtotta kényelmet!